harmonikus, segítő életterek az ősi vasztu alapjain

Természetes energiaáramlás

A téma bőségéhez képest ez egy nagyon rövid áttekintés, de azt gondolom (és tapasztalom), hogy ez kellene, hogy legyen minden térrendezés alapja. Néhány egyszerű, a természetben megfigyelhető összefüggéssel kapcsolatos. A vasztu, azaz a védikus térrendezés már több ezer éve használja a következményeit, de az alap összefüggések feltárását Marcus Schmieke német fizikusnak köszönhetjük.

Lakásunkban, annak valamelyik helyiségében, kertünkben, munkahelyünkön, de bármilyen körülhatárolt térben a legerősebb, legfrissebb energiák északkeleten vannak jelen. Itt összegződnek az északról érkező, a Föld belső életéből, az itt zajló mozgásokból fakadó, organikus energiák és keletről érkező, a Nap és a Föld egymáshoz viszonyított mozgásából származó, szoláris energiák.  Az észak-északkelet-keleti terület ezért pozitív energiapotenciálú, azaz a lehetőséget hordozza, hogy – megfelelő használat esetén - pozitívan hasson ránk. Ezért érdemes ezt a részt ablakokkal, üvegfelületek használatával minél jobban megnyitni, tisztán, tágasan tartani. 

Délen, nyugaton és délnyugaton a körülhatárolt téren végigvándorolt, elhasznált, összesűrűsödött energia van jelen. Ez az energia negatív, ami nem jó vagy rossz, csak egy minőség, amit ennek megfelelően kell használni. Erre a részre tehetjük a nehéz, súlyos dolgokat, a kisebb méretű helyiségeket. Jól lehet itt például aludni, vagy tárolni. A nyílászárók kisebbek legyenek a pozitív részen velük szemben lévőknél. Tehát optimális esetben keleten több, vagy nagyobb ablakunk van, mint nyugaton, északon több, vagy nagyobb ablakunk van, mint délen, északkeleten pedig több, vagy nagyobb ablakunk van, mint délnyugaton. Így több pozitív energia jön be az otthonunkba, mint negatív és nem suhan át rajta felhasználatlanul.

Az északnyugat-délkelet átló mentén vált át a terület energiapotenciálja pozitívból negatívba. Emiatt ez egy dinamikus rész, például aludni, pihenni elég nehéz itt. A hűvös, nem napjárta, északnyugati részen ez a dinamizmus mozgási energia formájában, a napos délkeleti részen pedig belső energia (hőenergia)  formájában nyilvánul meg. Emiatt az északnyugati rész minőségéhez illik minden mozgással kapcsolatos dolog, például hintaszék, autó, szobabicikli, délkeleten pedig az elektromos eszközök, gépek, tűzzel kapcsolatos dolgok, mint a tévé, számítógép, kazán, vagy a kandalló vannak jó helyen.

Készítettem egy ábrát, amelynek segítségével valószínűleg könnyebben elképzelhető:

természetes energiaáramlás

A középső rész üres, ekörül elhajlik az áramló energia. A védikus térrendezésben ezt Brahmasztánnak nevezik. Itt egy függőleges irányú energiaáramlás van jelen a Föld és az „Ég” között. Ezt a részt ezért célszerű üresen hagyni.

Ez az energiaáramlás összefüggésben van az egyes égtájakon, területeken jellemző őselem- és planétaminőségekkel. Ezek együtt határozzák meg, milyen jellegű, formájú bútorok, tárgyak, burkolatok és színek illeszkednek harmonikusan az adott területre.